Kanadában vannak olyan helyek, ahol a legközelebbi kórház 8 óra távolságra van. Ezeken a helyeken is történnek tervezett, szaksegítséggel zajló szülések. Ezekre a helyekre is igaz a komplikációmentesnek ígérkező szüléseknél, hogy a szülések kimenetele semmivel sem rosszabb, mint a háttérkórház közelében kísért otthonszüléseknél, azaz, mint a kórházi szüléseknél. Ha a várandósság alatt kiderül, hogy az illetőnél komplikáció várható, vagy ha a várandóst aggasztja a kórháztól való túl nagy távolság, akkor megváltoztatja a szülés tervezett helyét.

 A várandósság alatt előforduló szövődmények jó része nincs kihatással a szülésre. Ezért a mi eddigi gyakorlatunkban ezt mindig egyénileg, a szövődmény jellegétől függően bíráltuk el.

Az ellátás igénybevételének föltételeként megszabott betöltött 18 évet nem találjuk megalapozottnak. Nem tudunk olyan tudományos bizonyítékról, amely szerint valaki, akárhány éves is, pusztán az életkora miatt nem, vagy csökkent mértékben volna képes a szülésre – ha már a megtermékenyülésre és a kisbaba kihordására képes volt. Gyakorlatunkban ilyenkor is az egyedi elbírálást tartottuk szem előtt. Amennyiben az illetőnek esetleg fejletlenebb lett volna a csontozata a kelleténél, és ezáltal a kisbaba a megszületésekor esetleg mechanikus akadályba ütközött volna, akkor a hüvelyi szülés maga, nem pedig az otthonszülés lett volna ellenjavallt. Ilyen esettel eddigi gyakorlatunkban nem találkoztunk, minden hozzánk forduló fiatalkorú problémamentesen megszülte gyermekét. Gondolhatnánk esetleg arra, hogy a rendelet megalkotói az anyaságra való érettség szempontjából, az újszülött védelmében tartják fontosnak, hogy az illető kórházban szüljön (de akkor nem csak a szülésre, hanem az utána jövő időszakra is kellene életkori határt szabni, azaz, 18 éven aluliaknak meg kellene tiltani, hogy teherbe essenek, vagy azt, hogy megtartsák gyermeküket). Tapasztalataink szerint az életkor sok esetben nincs párhuzamban az anyaságra való érettséggel. Előfordul olyan, hogy egy 16 éves nő megérett az anyaságra, és olyan is, hogy egy 40 éves viszont nem.

Az első szülés esetén az ellátás igénybevételének föltételeként megszabott, 40. életév betöltésére vonatkozó fölső korhatárt sem tartjuk megalapozottnak. Nem tudunk ugyanis semmi olyan tudományos bizonyítékról, ami azt mutatná, hogy első gyermeküket szülő idősebb nők ügyetlenebbül, vagy netán a kisbabára nézve veszélyesebben szülnének. Az a tény, hogy a 40 évesek körében gyakoribbak bizonyos fejlődési rendellenességek, nem függ össze az első, vagy az akárhányadik szüléssel. Az egyedüli magyarázat, amire gondolni tudunk, hogy amennyiben a 40 éves nő „sikertelenül” szüli meg gyermekét, kevesebb ideje marad új gyermek szülésére – a szóban forgó első gyermek ettől válik ún. „fokozott kockázatú magzattá”. Véleményünk szerint minden gyermek pontosan ugyanannyit ér és ugyanúgy kell vigyázni rá akkor is, ha ő egy 40 év fölötti anya első, vagy akár ha egy 26 éves nő ötödik gyermeke. Saját gyakorlatunkban szép számban fordult elő 40 év fölötti, először szülő nő, mind normálisan szülte meg gyermekét.

Fontos, hogy a kisbaba méhen belül eltöltsön 35 hetet, azaz, 28 napos menstruációs ciklus esetén az utolsó rendes menstruáció első napjától számított 37 hetet. A kisbabák tüdejében ekkorra már biztonsággal megfelelő mennyiségű, a pici léghólyagocskák felületi feszültségéért felelős anyag, az ún. “surfactant” faktor található, ami szükséges ahhoz, hogy az első légvétel után a léghólyagocskák nyitva tudjanak maradni a levegő számára, és létre tudjon jönni a levegőcsere. A koraszülöttek egyik leggyakoribb, nem ritkán halálos betegsége ennek a faktornak a hiányával függ össze. Általában már a 33. méhen belül töltött hét végére is kellő mennyiségű surfactant van, de mivel nagyon könnyű a heteket elszámolni – nem kell hozzá sok, elég, ha nem a középidőben történik a megtermékenyülés, hanem akár két héttel később, a várható menstruáció közvetlen közelében egy váratlan peteérés következményeként – ez esetben mindjárt két héttel fiatalabb a kisbaba. Így biztonságosabb, ha csak az szül intézeten kívül, aki az utolsó menstruációja első napjától számított 37. hetet betöltötte.

A várandósság 41. hete a szülés várható időpontja utáni 14. napig tart, akkor kezdődik a 42. hét. Ügyelni kell arra, hogy amennyiben valakinek a menstruációs ciklusa, azaz a menstruáció első napjától a következő menstruáció első napjáig eltelt idő nem 28 nap, hanem annál kevesebb, akkor a rutinszerűen kiszámolt időpontból le kell vonni annyi napot, ahány nappal rövidebb a ciklus, illetve ez fordítva is igaz, ha a ciklus hosszabb, akkor hozzá kell adni a szülés kiszámításakor annyi napot, ahány nappal hosszabbak a ciklusok. Ha rendszertelen a menstruáció, akkor egyéb viszonyítási alapokat kell keresni ahhoz, hogy a lehető legjobban közelíthessünk a valós helyzethez. A 41. hét kiszámításához az egyéni változásokat mindenképpen figyelembe kell venni, mert mind az anyának, mind pedig a kisbabának az a legjobb, ha a szülés spontán indul meg (minden beavatkozásnak, így a szülésmegindításnak is megvannak a maga veszélyei, tehát mindenképpen mérlegelni kell, hogyan ártunk kevesebbet: a szülés megindításával, vagy a várakozással). Ahhoz a döntéshez, hogy meg kell-e indíttatni a szülést vagy se,  fontos, hogy a 40. hét betöltése utáni időszakban egészen a szülésig a modern technika adta lehetőségek igénybe vételével, az ún. “méhen belüli diagnosztika” erre alkalmas eszközeivel rendszeresen tájékozódjunk a magzat méhen belüli állapotáról! Ezzel el tudjuk dönteni, vajon csak az ártalmatlan és igen gyakori, mostanában emelkedő tendenciát mutató ún. “terminustúllépésről”, vagy valódi, a kisbabát veszélybe sodró, igen ritkán jelentkező, ún. “túlhordásról” van-e szó. A jelenleg erre a célra alkalmazott eszközök: flowmetria (áramlásmérés: adott magzati érszakaszon a véráramlás sebességének vizsgálata speciális ultrahang-készülékkel. Kóros az eredmény, ha a méhlepény – latinul placenta – bármilyen okból elégtelenül működik /tehát nem csak túlhordás esetén/, a méhlepény keringése rosszabbodik, ilyenkor pedig a magzati vérkeringés jellegzetesen, fölismerhetően megváltozik. Ez a vizsgálat rövid ideig tartó ultrahangbehatással jár) és az NST (non-stressz-teszt), más néven CTG (cardio-toko-graf), ami a kisbaba szívműködését a mozgása és a méhen belüli nyomás függvényében grafikonon ábrázolja. Mindig csak a baba pillanatnyi állapotát rögzíti, és jellemzője még, hogy a magzat méhen belüli oxigénhiányának igen kis mértékét is jelzi. A vizsgálat nagyfokú érzékenységéből sajnos nem egyszer álpozitív vizsgálati lelet is adódik, aminek esélyét például azzal lehet csökkenteni, ha a vizsgálatot nem fekve végezzük el. A vizsgálat érzékenysége ad lehetőséget arra, hogy következtessünk a CTG elvégzése utáni 48 órában a méhlepény működésére. Amennyiben a pillanatnyi állapot kifogástalan, a placenta működésének túlhordáskor jelentkező, lassú romlását a kifogástalan CTG után 48 óra elteltével megismételve még éppen időben, a baba oxigénhiányos károsodása nélkül észleljük, és bele tudunk avatkozni a folyamatba. Ilyenkor a szülést – kórházban – meg kell indíttatni. A CTG ideje 20 perc, ami ultrahanggal működő készülékkel 20 perc ultrahang behatást jelent. Mi ultrahang nélkül működő CTG-t használunk, ami erre a célra remekül alkalmas, és a kisbabát semmiféleképpen sem károsítja. Ha a baba alszik vagy egyéb okból nem mozog és méhösszehúzódás (kontrakció) sincs, ami változtatná a méhen belüli nyomást, a vizsgálat eredménye ugyanolyan lesz, mintha a kisbabának oxigénhiánya lenne. Ezt el kell különíteni egymástól, mert az egyik esetben semmi teendő nincs, a másikban viszont igen. Ezért kórházi körülmények között az NST után ST következik, “stressz teszt”. Ez azt jelenti, hogy a kisbabát különböző módszerekkel megterhelik, vagy méhösszehúzódást idéznek elő, és azt figyelik, hogyan reagál a baba szívhangja a megterhelésre. Régebben lépcsőztették az anyákat, ma autódudával megijesztik a kisbabát, vagy oxitocin infúziót kötnek be (amitől persze van esély arra, hogy a szülés meginduljon), vagy az emlőbimbó ingerlésével az oxitocin spontán fölszabadulását idézik elő. Mi nem alkalmazzuk ezeket a módszereket. Helyette alkalmazkodunk a kisbabának az édesanyja által ismert ébrenléti  periódusaihoz, és olyan időpontban végezzük a vizsgálatot, amikor a kisbaba éber.

Eddigi gyakorlatunkban meghatározott föltételek teljesülése mellett medencevégű fekvés esetén is születtek otthon egészséges kisbabák. Így:

Eddigi gyakorlatunkban több alkalommal is született velünk kisbaba úgy, hogy az előző testvérének elakadt a válla. Nem tapasztaltuk egyik alkalommal se, hogy újra előfordult volna ez a komplikáció. Sajnos, a kutatások azt igazolják, hogy nem lehet előre megmondani, hogy vállelakadás be fog-e következni vagy sem, még a várható súly alapján sem. Ezért a korábbi szüléseknél előfordult vállelakadást önmagában nem tartjuk veszélyeztető tényezőnek.

Gyakorlatunkban nem egyszer tapasztaltuk azt, hogy szülésnél elszenvedett negyedfokú gátsérülés után megmaradt panaszok a következő szülésnél meggyógyultak, a gát mind anatómiailag, mind funkcionálisan jobb állapotba került, mint előtte volt. Egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy a korábbi, negyedforú gátrepedés után akárcsak harmadfokú gátrepedés jött volna létre. Ezért a korábban elszenvedett negyedfokú gátrepedést önmagában nem tartjuk kizáró tényezőnek.

Gyakorlatunkban több mint kétszáz, császármetszés utáni hüvelyi szülés zajlott le (használatos rövidítése angolból: VBAC, vaginal birth after caesarean). Az előző műtét hegének megőrzése érdekében különösen vigyáztunk arra, hogy adottak legyenek a föltételek a császármetszés utáni hüvelyi szülésre. A szülés kísérése közben semmiféle beavatkozást nem végeztünk, a szülést nem siettettük, fájdalomcsillapítót nem adtunk. Ha a szülés bármelyik szakaszában vérzést észleltünk, vagy ha a szülés dinamikája a kitolási szakban nem volt megfelelő, kórházba szállítottuk az illetőt. A szülés után a heg kézzel való ellenőrzésétől eltekintettünk, az esetleg észrevétlenül maradó hegszétválást és annak veszélyes következményét, a belső vérzést a szülést követő, két óra hosszáig tartó intenzív észleléssel zártuk ki. Tudományos bizonyítékok állnak rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a körültekintően észlelt VBAC kevésbé veszélyes, mint a helyette elvégzett császármetszés maga, valamint arról, hogy amennyiben a császármetszést követte már egy hüvelyi szülés, akkor a többi VBAC kockázata még sokkal kisebb. Többen szültek velünk sikeresen három császármetszés után, még többen két császármetszés után és annál is többen egy császármetszés után. Pl. így:

Véleményünk szerint bizonyos orvosoknak más és más véleményük van és lehet egy-egy betegséggel kapcsolatban. Például vannak olyan fölfogású orvosok, akik bizonyos erősségű rövidlátás esetén császármetszést javasolnak, mások meg nem. Sokszor pont azért fordultak hozzánk várandósok, hogy erős dioptriájuk ellenére elkerüljék a császármetszést. A kitolási szakban a háborítatlan, saját ütemű szülésnél a méh spontán működik, ami a szem épségét nem veszélyezteti. A veszélyeztető tényező, ami miatt egyáltalán a császármetszést ilyen esetekben megelőzésként használják, az az a rossz szokás, hogy az anya elsődlegesen nem a méh spontán működését használja a kitolási szakban, hanem fölszólításra saját, megfeszített erejével nyom. Gyakran meg se várják a szülést vezetők, ameddig spontán jelentkezik a kitolás, a gyermekszülés ellenállhatatlan, visszatarthatatlan ereje. (“Van egy erő, amely eljön a nőkhöz, és magával hoz egy gyermeket.” – ahogyan Penny Armstrong és Sheryl Feldman írja A születés művészete című könyvben.)

A ritmuszavaroknak különböző fajtái vannak. Gyakorlatunkban ritmuszavar esetén belgyógyászati konzílium alapján döntöttük el, hogy ártalmatlan jelenségről van-e szó. Ha a belgyógyász a hüvelyi szülésnek nem látta akadályát, akkor lehetett otthon szülni.

Bizonyára a rendelet alkotói sem tekintik rendellenességnek, amikor a köldökzsinór a baba nyakára tekeredik. Ez a jelenség igen gyakori. Ettől még lehet problémamentesen szülni. Született velünk egészségesen olyan kisbaba, akinek hatszor volt a nyakára tekeredve a zsinór. Született velünk olyan kisbaba is, akinek az ultrahang vizsgálaton a nyaka körül látták a zsinórt, de a születésekor nem volt ott, és ez fordítva is gyakran előfordul. Az ultrahang vizsgálat leleteit egyénileg szoktuk elbírálni (például nem látjuk akadályát az otthonszülésnek, ha a kisbabának hat ujja van).

Ha a várandósság in vitro fertilizáció eredménye, az azt jelenti, hogy a megtermékenyítés a méhen kívül, mesterséges beavatkozások sokaságát követően, többnyire sokévi várakozás és küszködés eredményeként következik be. Ennélfogva (hasonlóan pl. a 40 év feletti először szülő nő esetéhez) tévesen “értékesebb” várandósságnak ítélheti a szabályozás megalkotója, a magzatot pedig “fokozott kockázatú magzatként” kezeli, holott a magzat értékességéről természetesen semmi továbbit nem mondanak fogantatása körülményei. Amennyiben sikeresen megtörténik a magzat beágyazódása, a várandósság további alakulása semmiben nem különbözik a természetes úton fogant magzatokétól, és a szülés menetét is teljességgel hasonló törvényszerűségek jellemzik. A háborítatlan, beavatkozásmentes szülés éppen hogy nem hátrányára, hanem előnyére válhat az in vitro fertilizáció segítségével született gyermeknek: hosszútávú pozitív ellensúlyozó hatással lehet arra az elidegenítő hatásra, amit az in vitro fertilizáció körülményei hordoznak.

Nem egy olyan ország van, ahol nem tilos ikreket otthon szülni. A mi gyakorlatunkban az otthoni ikerszüléseket tekintve jelentősen ritkábban fordult elő komplikáció, mint a kórházi ikerszüléseknél, ahol igen gyakran végeznek császármetszést. Egy kisbabát, aki második ikerként született, 7 hónapos korában elveszítettünk. Véleményünk szerint kórházon belül sem lettek volna jobb esélyei az egészséges, spontán megszületésre (császármetszés végzésére pedig nem volt semmi ok). (Bővebben: http://www.szules.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=166:ez-tortent&catid=53:egyeb-irasok&Itemid=76)

A magzat súlyát a mai diagnosztikai eszközökkel csak becsülni lehet. Az ultrahang vizsgálattal történő súlybecslés hibahatára a tanulmányok alapján 10-15% körül mozog, ami azt jelenti, hogy 4000 g-os babáknál 500 g körüli az a hibalehetőség, amivel számolni kell, továbbá a vizsgálat időpontja és a szülés között sokszor hetek telnek el, tovább növelve a becsült súly bizonytalanságát. Nemzetközi tanulmányok 47%-os találati arányt mutatnak. Ilyen adat szakmai szempontból esetenként mérlegelendő, de a rendeletben határértékként való megjelenése érthetetlen. (A föntiekből következik, hogy egy 4000 g-ra becsült baba súlya vagy több, vagy kevesebb mint 4000 g.)

A magzat súlyát leginkább az anya mérete határozza meg, minden esetben tekintettel kell lenni a várandós nő testalkatára. Általában a nagyobb nők nagyobb babát hordanak és szülnek, de a medence méretei nem minden esetben állnak arányban a nők testmagasságával és súlyával. Számos példa bizonyítja, hogy aránylag kistermetű nő szül 4 kg-nál nagyobb babát minden komplikáció nélkül.

A nagy súlyú babák megszülésének, megszületésének (is) jót tesz a türelem, valamint az anya támogatása abban, hogy minél kényelmesebb testhelyzetet vegyen föl a vajúdás és a kitolás alatt, és bármikor megváltoztathassa azt. Az anya kényelme nem “csak” az anya érdeke. A vajúdás alatt elősegíti a tágulást, ha használhatja a gravitáció erejét, segíti a kontrakciók erejét engedni, ha a nő szabadon teheti, ami a legjobb neki. A kitolási szak az anya és a baba közös, interaktív munkája. Itt az anya kényelme a baba jelzéseinek megfelelően kívánja meg a szabad mozgást. A “kényelem” a szülésnek ebben a fázisában elsősorban azt segíti elő, hogy a kisbaba könnyebben meg tudjon születni. Hogy alkalmazkodni tudjon a feje, alakulni, szakszóval “konfigurálódni”. Ez azt jelenti, hogy a nagyobb, gömbölyű fejnek a nyomásviszonyok megváltozására a szülőcsatornán való áthaladás közben a koponyacsontok közötti rugalmas illeszkedések, ún. “varratok” mentén módja van varratok egymáshoz közelítése által jelentősen kisebbé válni. Az interakció az anya és a születő gyermek között többek között abban nyilvánul meg, hogy ha a fej mechanikus akadályba (az anyába) ütközik, az anyát megnyomja – kényelmetlen lesz az anya testhelyzete (is). Ekkor a szülő nő, ha teheti, megváltoztatja a testhelyzetét és ezáltal a baba feje is kedvezőbb helyzetbe kerül, folytathatja az útját, és ha kell, a további konfigurálódást. Ezért viszonylag nagyobb gyermek is – kisebbé konfigurálódott fejjel – meg tud születni, ha az anya a saját ütemében, a saját maga által választott és szükségletei szerint váltogatott testhelyzetben, külső utasítások nélkül szül. Az Egészségügyi Világszervezet elsősorban ezért támogatja a normális szüléshez kiadott gyakorlati kézikönyvében (Normális szülés alatti ellátás: gyakorlati kézikönyv, részlet – megjelent a Mérce Egyesület gondozásában 2001-ben, a Születéskalauz 2. c. könyvben), hogy biztosítsuk az anya számára a szabad mozgást a vajúdás és a szülés teljes időtartama alatt. Ez otthoni kürülmények között megvalósul, viszont a magyar kórházak többségében még mindig a kőmetsző pozició a leggyakoribb kitolás alatt. Ez a testhelyzet növeli a komplikációk valószínűségét, mivel háton fekve a medence mérete relatíve kisebb, mint függőleges (álló, guggoló), vagy előrehajló (négykézláb) helyzetben, valamint ellene van a gravitáció erejének, nem is beszélve arról, hogy a méhet ellátó nagyereket ebben a testhelyzetben a legkönnyebb elnyomni, ezáltal a kisbaba oxigénellátását rontani.

Eddigi gyakorlatunkban a legnagyobb baba, aki egy átlagos méretű anya gyermekeként minden komplikáció nélkül megszületett, 6000 g-os volt. Ezzel nem szeretnénk azt állítani, hogy soha nem fordulhat elő, hogy egy baba nagyobbra nő, mint amekkora kifér az édesanyjából, azaz, nem vitatjuk a valódi téraránytalanság létezését. Csupán arra szeretnénk fölhívni a figyelmet, hogy a valódi téraránytalanság igen ritka. Régen, amikor még nem létezett császármetszés, az ilyen gyerekek nem tudtak megszületni, így nem is tudták örökíteni ezt a rossz tulajdonságot (hogy nagyobbra nő valaki, mint amekkorán még ki tud férni az édesanyjából). Szerencsére ma már az ilyen gyerekek is megszületnek egészségesen, és tovább is tudják örökíteni ezt a nem kívánatos tulajdonságot. De még mindig rendkívül ritkán találkozunk valódi téraránytalansággal (ilyenkor az anya medencemérete és a koponya megmért átmérője azt igazolják, hogy a baba feje jelentősen nagyobb, mint amekkora a szülőcsatornán át tud haladni. Ha a baba feje akkora vagy kicsit nagyobb, mint amekkora alap állapotban átfér, az nem valódi téraránytalanság, ennek megoldására a természet a följebb részletezett, szülés közbeni konfigurációt találta ki). Gyakori viszont az ún. “relatív téraránytalanság”, ami azt jelenti, hogy bár az anya és a magzat mért értékei alapján a babának ki kellene férnie, a szülés közben úgy ítélik meg, hogy a szülőcsatornán való áthaladás valami miatt mégsem lehetséges. Ilyenkor császármetszést végeznek. Nagy a felelőssége a szülést kísérő vagy vezető személynek, mert a későbbiekben ezt az állapotot rekonstruálni nem lehet, kizárólag az ő kezében van a döntés súlya. Ha a döntés elhamarkodott, akkor a türelem és a testhelyzet változtatgatása, jó szülési dinamika elősegítése helyett császármetszés következik, ha viszont indokolt esetben a császármetszés elmarad, akkor sokszor traumatikus hatású, erőszakos kitolási szak következik, ami kárára van elsősorban a kisbabának, de az anyának is – valamint az összes jelenlévőnek.

Egyetértünk azzal, hogy ha fekvési rendellenesség áll fönn, akkor a szülés (nem az otthonszülés) hüvelyi úton nem lehetséges. Véleményünk szerint a haránt- vagy ferdefekvés valóban fekvési rendellenesség, de a medencevégű hosszfekvés nem az, csupán egy ritkábban előforduló megszületési mód. Gyakorlatunkban évente egyszer-kétszer születtek egészséges kisbabák medencevégű hosszfekvésben.

Véleményünk szerint idő előtti burokrepedés után, ha a szülés nem indul meg 12 órán belül magától, akkor kórházi körülmények között indokolt a szülést megindítani, mert ott hüvelyi, belső vizsgálat történik, amit steril kesztyűvel se lehet úgy elvégezni, hogy a hüvely nem steril tartalmát a vizsgáló ujjunkkal föl ne toljuk oda, ahol annak helye nincs és veszélyes, akár a kisbabára halálos, méhen belüli fertőzés forrása lehet. A méhen belüli fertőzéstől való jogos félelem volt az oka annak, hogy ez a kórházi rutin kialakult. Otthoni körülmények között viszont a 37. héten történik egy belső vizsgálat, aminek fő értelme, hogy tájékozódjunk az elölfekvő rész (fej vagy far) helyzetéről. Ez azért fontos, hogy kizárhassuk a (szintén veszélyes, akár halálos) köldökzsinór-előesés veszélyét. Ha sikerült kizárni, akkor nem kell a magzatra nézve is veszélyes belső vizsgálatot elvégezni – hiszen más információra ilyenkor nincs föltétlenül szükség. Amire viszont szükség van a nyugodt és biztonságos várakozáshoz, az az, hogy betartsuk az ilyenkor létfontosságú higiénés szabályokat, miközben folyamatosan ellenőrizzük, hogy nincs-e mégis kezdődő fertőzés. Ha bármilyen erre utaló jelet találunk, a szülést azonnal meg kell indíttatni (kórházban).

A mekóniumos (magzatszurkos) magzatvíz ürülése a magzat átmeneti vagy krónikus, súlyos vagy nem súlyos oxigénhiányára utal. Amennyiben a burok csak a kitolási szakban reped meg, a szülés dinamikája jó (tehát a kisbaba várhatóan perceken belül meg fog születni) és a szívhangok jók, nem a kórházba kerülést, hanem a gyors megszületést és a kisbaba azonnali leszívását tartjuk jó és bevált gyakorlatnak, egyéb esetekben pedig a kórházba szállítást.

Ezt az állapotot a magzat rendellenességei között sorolja föl a rendelet. Amennyiben ez arra az esetre vonatkozik, amikor bizonyosra vehető, hogy a magzat méhen belül B típusú streptococcus-szal fertőződött, egyetértünk azzal, hogy ilyen esetben kedvezőbb a baba számára, ha megfelelő intézményben születik (olyan helyen, ahol van újszülött-intenzív részleg), ahol szükség esetén azonnal megkezdhető a speciális kezelés.

Az azonban, ha az anya hüvelyében található a B típusú streptococcus baktérium, véleményünk szerint nem összeegyeztethetetlen az intézményen kívüli szüléssel.

Különböző fölmérések eredményei szerint a várandósok 15 — 40 százaléka hordozza a hüvelyében és/vagy a végbelében a B típusú streptococcust (GBS-t, más néven streptococcus agalactiae-t).  Többségüknek semmilyen panaszt, tünetet nem okoz  ez az állapot. Amennyiben a magzat méhen belül, vagy a születése során megfertőződik, többé-kevésbé súlyos betegségen esik át. Angliai becslések szerint az évente születő, mintegy 700 000 kisbaba közül 230 000 lehet azok száma, akiknek az édesanyja GBS-hordozó (kolonizált). 88 000 újszülött kolonizálódik a baktériummal (vagyis a streptococcusok föllelhetők a bőrükön, testnyílásaikban, de ez nem okoz panaszokat). 700 baba mutatja a fertőzés jeleit, és közülük 75 (11%) belehal a betegségbe. Kétségtelen tehát, hogy súlyos állapotnak tekintendő, ha egy újszülött megbetegszik e baktériumtól. Ha utánaszámolunk, láthatjuk, hogy ez a kolonizált anyák újszülöttjeinek 0,3%-ával történik meg. Ha a kolonizált anyákat nem homogén tömegként kezeljük, hanem kockázati tényezők alapján csoportokba soroljuk, jelentősen szűkíthetjük azon személyek körét, akiknek az újszülöttjét nagy mértékben veszélyezteti a betegség.

Ilyen kockázat-növelő tényezőnek tekinthető:

1. a korai burokrepedés (amennyiben a szülés nem indul meg 18 órán belül);
2. az a tény, ha az anyának korábban született már GBS-fertőzött gyermeke;
3. ha az anyának nem csupán a hüvelyében, illetve a végbelében lelhetők föl e baktériumok, hanem például húgyúti GBS-fertőzése is van;
4. ha az anya ismert ok nélkül lázas lesz röviddel a szülés előtt, illetve a szülés alatt;
5. ha szülés a betöltött 37. hét előtt történik.

Az egyes országokban eltérő módon viszonyulnak a GBS-hez:

Néhány példa: Az Egyesült Királyságban jelenleg nem szűrik rutinszerűen a várandósokat. Abban az esetben, ha az anya élettörténete, illetve aktuális állapota alapján magasnak tűnik a baba fertőződésének kockázata, elvégzik a szűrővizsgálatot, illetve fölajánlják az anyának a vajúdás alatti antibiotikum-kezelést.

Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban elvégzik a szűrővizsgálatot a 36. hét környékén, és amennyiben pozitív eredményt ad, fölajánlják az anyának a vajúdás alatti antibiotikum-kezelést.

Az intézményen kívüli szülésnek egyik országban sem akadálya az anya GBS-pozitivitása.

A jelenlegi tudományos elképzelések szerint a baba fertőződhet méhen belül, a szülés közben, vagy a szülést követően. A betegség fölléphet a születéskor, vagy 6 napon belül (korai kezdetű forma; az esetek 80 — 90%-a), illetve a 6. életnap után (késői kezdetű forma; 10 — 20%). A szülés alatt adott antibiotikum csupán a korai forma kialakulásának valószínűségét csökkenti, a késői forma megjelenésére nincs hatással. A betegség antibiotikummal (penicillin-származékok, cefalosporinok, esetleg eritromicin) kezelhető.

Amennyiben az újszülött méhen belül fertőződött, súlyos állapotban van, ám erre csak a megszületésekor derül fény, a helyszínen megkezdhető az ellátása (leggyakoribb az, hogy oxigénnel kell lélegeztetni, mert a tüdőgyulladás miatt a saját lélegzése útján nem képes elegendő oxigénnel ellátni a szervezetét), és szükség esetén mentővel sürgősen újszülött-intenzív részlegbe szállítható (ez történik az újszülött-intenzív részleggel nem rendelkező kórházban születő babákkal is).

Amennyiben szükséges, az anya természetesen intézményen kívül is kaphat antibiotikumot.

Véleményünk szerint körültekintő várandósgondozás, megfelelő szülés alatti ellátás, és az újszülöttek figyelmes követése mellett, az intézményen kívüli szülés ténye sem a GBS-pozitív anyáktól születő babák fertőződésének valószínűségét nem növeli, sem a megbetegedett újszülöttek gyógyulási esélyeit nem rontja.

Nem tudunk olyan tanulmányról, melynek eredményei cáfolnák ezt a nézetünket.

Gyakorlatunkban az elmúlt 21 év alatt  a 3500 újszülött közül ketten betegedtek meg streptococcus agalactiae baktériumtól. Mindkettőjüket sürgősen kórházba szállíttattuk. Ott megkapták a megfelelő kezelést, és súlyos állapotuk ellenére tökéletesen gyógyultak, mindketten tökéletes egészségnek örvendenek.

Kórházi körülmények között használják a „partogram” elnevezésű grafikont, amely a méhszáj tágulását ábrázolja az idő függvényében. Sheila Kitzinger:A szülés árnyékában. Katarzis vagy krízis? című könyvének 52-53. oldalán olvashatunk erről az Órakövető szülés és a Versenyfutás a célig című fejezetekben. „A traumatikus szülésélményekre csaknem kivétel nélkül igaz, hogy a szülést aktívan vezették és az órához igazították” – írja Kitzinger. Lásd még : A Napvilág Születésház bábáinak megjegyzése a 2/2. h) ponthoz

A köldökzsinór előesése halálos is lehet a babára nézve, ha a magzat elölfekvő része elé keveredik. Ott összepréselődhet olyannyira akár, hogy benne a véráramlás megszűnik és a baba nem kap oxigént. Ez csak akkor tud megtörténni, ha a baba feje vagy fara nem tömíti a szülőcsatorna belső kijáratát., szakmai szóval: nem rögzül a szülőcsatorna bemenetében. Ezt a természet rendszerint a 37. hétre megoldja. Főleg azért szoktunk a 37. betöltött héten külső és belső vizsgálatot végezni, hogy meggyőződjünk róla: ez az eshetőség, azaz, ez a veszély fönnáll-e vagy sem. Igen-igen ritkán tapasztaljuk, hogy reális veszélye van a köldökzsinór előesésének – olyankor különböző óvintézkedéseket teszünk.

A szülés bármely szakaszának elhúzódása nem idő-, hanem energiafüggő. Ha az anya is, a baba is jól vannak és egyedül az idő múlása lenne az ok kórházba menésre, akkor várakozni szoktunk. A várakozás alatt – hol pusztán a várakozástól, hol némi segítséggel – rendszerint megoldódik az a (többnyire lelki) probléma, ami a szülést megakasztotta. Viszont ha a vajúdót vagy a babát akár csupán a kifáradás veszélye, akár egyéb veszély fenyegeti, akkor kórházba szoktuk szállítani az illetőt. A leggyakoribb ok, amiért kórházba szállítottunk vajúdót, az éppen a szülés bármelyik szakaszának elhúzódása volt. Ez a mi fogalmaink szerint azt jelenti, hogy kevesebb energiája marad az anyának és/vagy a babának, mint amennyi az anya és a bába közös megítélése alapján a szülés fönnmaradó részéhez szükséges volna. Régi bába-mondás: “Kétszer ne hagyd megvirradni a napot!” Ha azonban a vajúdó aludni tud közben, akkor az idő mérése újra kezdődik. Lásd még : A Napvilág Születésház bábáinak megjegyzése a 2/2. d) ponthoz

Otthoni körülmények között a szülő nő a vajúdás illetve a szülés idejét nem egy számára elkülönített helyiségben szokta tölteni, hanem szabadon, kénye-kedve szerint keresi meg illetve változtatja helyét. A baba megszületésekor hordozható hősugárzót szoktunk használni, hiszen arra a pár percre, amikor a baba már megszületett, de az anya esetleg még nem kész őt meleg testéhez ölelni, szárazra törölgetve, melegen tartjuk a kisbabát. Amikor az anya már magához ölelte (bőr a bőrhöz), akkor kettejüket betakargatjuk – a külső hőmérséklet ekkor már kevésbé jelentős.

Ha az anya olyan helyen él, ahol nincs vízöblítéses vécé, a vajúdás és a szülés alatt sem fogja hiányolni azt jobban, mint életének egyéb időszakaiban. Nem tudunk olyan tudományos bizonyítékról, amely kimondaná, hogy a vízöblítéses vécé hiánya a szülés menetét illetve az újszülött állapotát kedvezőtlenül befolyásolná, és a magunk gyakorlatában, a vízöblítéses vécé híján lévő otthonszüléseknél sem tapasztaltunk semmiféle szülészeti komplikációt, ami ezzel összefüggött volna.

Ha az anya olyan helyen él, ahol nincs zuhanyfülke és kézmosó, folyó hideg-meleg vízzel, a vajúdás és a szülés alatt sem fogja hiányolni azt jobban, mint életének egyéb időszakaiban. Nem tudunk olyan tudományos bizonyítékról, amely kimondaná, hogy a zuhanyfülke és a hideg-meleg, folyó vízzel működő kézmosó hiánya a szülés menetét illetve az újszülött állapotát kedvezőtlenül befolyásolná, és a magunk gyakorlatában, a zuhanyfülke és a hideg-meleg, folyó vízzel működő kézmosó híján lévő otthonszüléseknél sem tapasztaltunk semmiféle szülészeti komplikációt, ami ezzel összefüggött volna.

Gyakorlatunkban a jó állapotú újszülöttet az édesanyja hasán szoktuk ellátni. Van, hogy a köldökzsinórt órákig nem vágjuk el. Az újszülöttet nem visszük el az édesanyától. Így nem hiányzott idáig sem a fertőtlenített asztal, sem a pelenkázó. (Ugyanakkor fölkészülünk arra, hogy amennyiben a kisbaba rászorulna újszülött élesztésre, akkor legyen egy melegíthető, viszonylag kemény alapú, tiszta terület erre a célra. Ezt a bábák, nem pedig a szülők készítik elő, főként a magukkal hozott bábatáskából.)

Gyakorlatunkban igen ritkán találkoztunk olyan nővel, aki szülésre alkalmas tiszta ágyban szült volna. Leginkább a földön térdelve, állva, guggolva, időnként a fürdőkádban, a vécén, esetleg szülőszéken, vagy szülőszék híján szülőszéknek használt, rögtönzött alkalmatosságon (pl. két segítő térdén, az apa ölében, két hokedlin stb.) szoktak szülni. Amikor az anya újszülöttjével az első (kinti) órákat tölti, a bábák, doulák föltakarítanak és tiszta ágyat húznak, amit az anya és újszülöttje elfoglal.